A balatonpro.hu nevű csapattal szerveztettünk konferenciát a cégünknek, ami az egyik legjobban elsült programunk volt valaha. Eszembe is juttatta, a nagy kontraszt miatt azokat az időket, amikor még nulla költségvetésből, civil egyesületként kellett valamit tető alá hoznunk. Most pedig ilyen profi csapatokkal dolgozunk.
Azt vallom, végig kell járni azt az utat is, hogy profivá válhassunk. Ahogy láttam a balatonpro.hu-s csapatot, végignéztem a szervezést és a sikeres lebonyolítást, biztos voltam benne, hogy ők sem tegnap kezdték ezt az egészet. A rendezvényszervezést és a többit sem, amiben utaznak.
Hogy mit csinálnak még? Hajókat adnak bérbe például magánszemélyeknek is. Nagyobb társaságoknak, családosan nyaralóknak. Olyan hajókat, amikkel a magyar tengeren lehet vitorlázni, és még hálni is lehet rajtuk. Tehát több napos kirándulásokra is jó opcióik vannak. El is határoztam, hogy oly’ sokat dolgoztunk idén, hogy a pihenésem időszaka is vissza fog vezetni, ide, a Balatonhoz. Kiváló lehetőségnek tűnik így, a felsorolt módokon kikapcsolódni. Hiszen sokoldalú cég ez, az említett balatonpro.hu, vízen nyaralós dolgot pedig nem volt alkalmam a céges konferencián (amit megszakítottak azért laza programok is) kipróbálni. De lesz még velük kapcsolatom a nagyon közeli jövőben!
A balatoni vitorlás-bérlés kiváló lehetőségeket kínál mind a kikapcsolódásra, mind az aktív pihenésre vágyóknak, és unikális élményt is nyújt. Ezt meséli mindenki. Magyarország legnagyobb tava, a Balaton, nemcsak festői szépségével, hanem kedvező szélviszonyaival is ideális helyszínt biztosít a vitorlázás szerelmeseinek. A vitorlás-bérlés számos előnnyel jár: rugalmas időbeosztást tesz lehetővé, hiszen a bérlők saját igényeik szerint alakíthatják programjukat, felfedezve a tó különböző részeit és akár a partmenti településeit.
A balatonpro.hu biztosítja, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb hajót, legyen szó akár kisebb, könnyen kezelhető vitorlásokról, akár nagyobb, több napos túrákra is alkalmas jachtokról. Kevesebb főre is persze, kapitány nélkül, ha valaki saját képesítéssel rendelkezik, vagy akár kapitánnyal, hogy mi csak utasok legyünk a fedélzeten. A vitorlázás során lehetőség nyílik a vízi sportok kipróbálására, a csendes öblökben való megállásra, valamint a tóparti borászatok és éttermek felfedezésére.
A vitorlás-bérlés ideális program tehát családoknak, baráti társaságoknak, de akár pároknak is egyaránt. Vannak olyan sztorik, hogy valaki ilyesfajta édeskettesben kérte meg a párja kezét… :O A közös vitorlázás élménye nemcsak a természet közelségét biztosítja, hanem erősíti az összetartozást és maradandó élményeket nyújt. A bérlés lehetőséget ad arra is, mint mondtam, hogy profi kapitányok vezessék a hajót, így azok is élvezhetik a vitorlázás örömét, akik nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal vagy engedéllyel. Kedvcsinálónak ez jó arra, hogy valaki bensőségesebb kapcsolatot alakítson ki a vízzel.
Összességében a balatoni vitorlás-bérlés remek módja annak, hogy a látogatók felfedezzék a tó varázsát, miközben aktívan pihennek és élvezik a természet nyújtotta szépségeket és nyugalmat. Az egyre bővülő szolgáltatásoknak köszönhetően mindenki megtalálhatja a számára legideálisabb lehetőséget, legyen szó egy rövid délutáni kirándulásról vagy egy többnapos kalandról.
A balatonpro.hu pedig engem egy konferencián, ami egy partmenti hotelben volt meggyőzött arról: bármiben is bízzam rájuk a programom megszervezését, jó kezekben leszek!