Élt a falunkban egy jól menő egyéni vállalkozó a 6 gyermekével. A hatalmas villájukat már messziről fel lehetett ismerni, talán még nagyobb látványosságnak is gondolhatták a turisták, mint a templomunkat!
Na de azt sose felejtsük el, hogy bárki bármikor kerülhet nehéz helyzetbe, még akkor is, ha jelen pillanatban úgy tűnik, hogy minden sínen van az életében…
A pletykák mindig is terjedtek a család körül, sokan gondolták, hogy azért jutottak el idáig, mert vaj van a fülük mögött. Végül az irigykedőknek lett igaza. Egy nap ugyanis a végrehajtók megtalálták az addigra hatalmas adósságot felhalmozó vállalkozót.
A házat elárverezték, lakhatás hiányában pedig a gyermekek helyi iskoláztatása is kérdésessé vált. Szerencsére a polgármester orvosolta a helyzetet, és gyűjtést kezdeményezett a bajba került család megsegítésére. A fél falu még fel sem fogta, hogy mi történt, miközben a másik fele már rohant is becipelni a bútoradományokat a kicsi önkormányzati lakásba. Mások ruhát, tanszereket, illetve tartós élelmiszert ajánlottak fel.
Azt nem tudja senki, hogy mi történhetett a vállalkozásban, ami miatt ekkora adósság halmozódott fel, de talán lett volna más mód is rendezni ezt. Az mindenestre biztos, hogy az egyéni vállalkozás székhely hasznos találmány. Bár a cégvezetésben elkövetett súlyos hibáinkért a székhelyszolgáltató sem tud felelősséget vállalni, mégis meg tud kímélni bennünket sok kellemetlenségtől a mindennapok során.
Az egyéni vállalkozás székhely megléte valójában sokszor segíthet abban, hogy bizonyos fontos dolgok ne kerüljék el a figyelmünket, és ne kapjunk büntetést ezek miatt.
A szekhelyszolgaltatas24.hu csomagjaiban például szerepel többek között a cégtábla szakszerű kihelyezése. Ez sokszor valóban semmiségnek tűnik, viszont sokan jártak már úgy, hogy költözés vagy felújítás közben büntetést kaptak a tábla időszakos hiánya miatt. Pedig ezek alapból stresszes helyzetek, nem hiányzik még ez is ilyenkor a cégvezető nyakába!
Egy másik gyakran előforduló, ugyanakkor bosszantó probléma a fontos határidős levelek elkallódása. A szekhelyszolgaltatas24.hu ez ellen is igyekszik aktívan tenni, amennyiben náluk lesz a vállalkozásunk központja. Kiemelten fontos feladatuknak tartják a posta átvételét és továbbítását, mivel itt valóban láncreakció indulhat be. Küldenek egy fizetési felszólítást, azt valahova elrakjuk, nem találjuk meg, nem fizetünk időben, jön a büntetés, de arról is csak később értesülünk, amikor már rengeteg a kamat rajta… Hát nem lenne jobb ezt egyből inkább elkerülni?
Persze az adóhatóság még a legszakszerűbben működő cégeket is ellenőrizheti időnként a biztonság kedvéért. Ha a szekhelyszolgaltatas24.hu-nál megvan rendesen egyben összegyűjtve az összes céges papírunk, akkor nem lehet gond. A vállalat irodája vagy igény szerint számunkra biztosított tárgyalója kellően bizalmas légkört biztosít a hasonló beszélgetésekhez anélkül, hogy ügyfeleink tanúi lennének a történteknek és találgatásokba kezdenének.
Bár sokan hisznek a home office által nyújtott lehetőségekben, az otthonunk az esetek 90%-ában több szempontból sem ideális a fentebb említett céges ügyek intézéséhez. Vállalkozóként viszont kötelesek vagyunk eleget tenni az előírásoknak, nem védekezhetünk azzal, hogy a kisgyermekünk összefirkálta a számlát, ezért késtünk az adó befizetésével.
A szekhelyszolgaltatas24.hu-ra ezzel szemben mindig számíthatunk a céges és a magánéletbeli dolgaink elkülönítésében. Így a végrehajtók sem az otthonunkban jelennek meg első körben, hanem a cégünk hivatalos székhelyén, ahol támogató környezet segíti a céges problémák eredményes megbeszélését. Szerintem ez nagyon is megér egy kisebb havi extra kiadást bármely vállalkozás esetében!