Márciusban indult el nálunk az a munka, amiről a faluban addig csak beszélgettek. A régi tűzoltószertár tíz éve üresen állt, a tetőről hiányzott néhány cserép, a padlón pedig ott volt az a rétegnyi por, amihez senki nem mert hozzányúlni, mert nem tudta, mi van alatta. Az egyesületünk végül nekiment. Két hétvége alatt tizennégyen dolgoztunk rajta, és a többségük olyan ember volt, aki addig egyetlen közösségi akcióban sem vett részt.
Az ilyesmi nem a lelkesedésen szokott elbukni. Festék mindig lesz, létrát is hoz valaki, a kérdés inkább az, ki viszi végig azt a részét, ami nem látványos, és amiről nem készül fotó. Nálunk a harmadik hétvégén jött el ez a pillanat. Kiderült, hogy az épületben ugyan van vezeték, de a hálózati víz bekötése olyan összegbe kerülne, amit az egyesület a saját kasszájából nem tud kigazdálkodni. A telken viszont ott áll egy régi kút, amiről a szomszédok szerint évtizedekig locsolták a kertet.
Ettől a hétvégétől kezdve egy egészen más témába ástuk bele magunkat, mint amire tavasszal számítottunk.
Amiben a legolcsóbb ajánlat félrevezetett minket
A beszerzést a munkatársam vitte, aki nálunk a papírmunkát is intézi. Ő akadt rá a szivattyubolt.hu oldalára, és először egyszerűen a házi vízmű árak szerint rendezte sorba, amit talált. Aztán belefutott abba a hosszú szakmai leírásba, ami alapján a rendezés logikáját teljesen újra kellett gondolni.
Az első meglepetés a teljesítmény volt. A leggyakrabban választott gépek 50-80 liter/perc között vannak, és a 100-150 liter/perces vízművek a legtöbb helyre feleslegesen nagyok, mert bennük már jóval drágább szivattyú dolgozik.
A második az volt, hogy a katalógusadatok szívás nélküli mérésből származnak. Minél mélyebbről kell felhoznia a vizet a gépnek, annál kevesebb marad a végén: nyolc méter körüli vízszintnél a papíron ígért mennyiségnek durván a negyven százaléka érkezik meg. A mi kutunk épp ebben a sávban van, tehát a katalógus száma nálunk csak kiindulópont lehetett.
A harmadik pedig az emelőmagasság, amit szintén nem lehet a katalógusból egy az egyben átvenni. Az ajánlás 40-60 méter, vagyis 4-6 bar, mert 1 bar nagyjából 10 méteres emelőmagasságnak felel meg. Egy gyengébb gépnél viszont a mély kút annyit vesz el ebből, hogy a nyomáskapcsoló már nem éri el a kikapcsolási értékét, és a szivattyú megállás nélkül jár tovább. A gyári alapbeállítás egyébként 1,4 bar bekapcsolási és 2,8 bar kikapcsolási érték, tehát nincs nagy tartalék a rendszerben.
Ami egy egyesületnél tényleg számít
Nálunk mindig az a kérdés, hogy két év múlva ki foglalkozik majd a dologgal. Egy közösségi épületben nincs gondnok, aki minden reggel körbejár, ezért olyan megoldás kellett, amit bárki meg tud nézni és bárki meg tud javíttatni. A házi vízmű árak között ezért az alkatrészellátás lett a rendezőelv, nem a végösszeg.
A házi vízmű árak közti különbséget végül nem a márkanév magyarázta meg nekünk, hanem az, mennyibe kerül majd egy javítás. A leírás szerint a Pedrollo és a Leo típusokat szinte az egész országban javítják, és korrekt áron kapni hozzájuk alkatrészt, míg a Grundfos és a Wilo alkatrészei jóval borsosabbak. Ugyanilyen fontos a szerelhetőség: egy takarosan leburkolt, eldugott nyomáskapcsolós készüléknél meghibásodáskor mindent szét kell bontani, egy egyszerű, jól hozzáférhető gépnél viszont két csavar és egy hollandi az egész művelet.
A hidrofor tartállyal kapcsolatban is megtanultunk valamit. A névleges térfogatnak csak nagyjából a 30%-a nyerhető ki, tehát egy 50 literes tartály körülbelül 15 liternyi vizet ad, és ehhez az előtöltési nyomásnak is stimmelnie kell. Ezt négy-hat havonta ellenőrizni kell egy autós pumpával, ezért felírtuk a takarítási rendbe, hogy tavasszal és ősszel valaki ránéz.Júniusban tartottuk az első rendes programot az épületben, negyven ember jött el. Azóta többen kérdezték, hol néztünk körbe, és mindig ugyanazt mondom: a szivattyubolt.hu leírásait érdemes végigolvasni, mielőtt bárki sorba rendezi az ajánlatokat. Az önkéntes munkánál mindig az a legszebb, amikor a végeredményből már nem látszik, mennyi vita volt mögötte.