Tavaly tavasszal tizennégyen jelentkeztünk arra a szombatra, amikor a közösségi ház udvarát tettük rendbe. Volt, aki fűnyírót hozott, volt, aki csak két kezet meg egy talicskát, és délre eltűnt az a gazos sáv, ami évek óta bosszantott mindenkit. Az egyik nyugdíjas házaspár szendvicset csomagolt tizennégy főre, pedig senki nem kérte tőlük.
A munka végén bementünk a nagyterembe, hogy megigyunk egy limonádét. Ott csapott meg minket az a dohos szag, amit az ember rögtön a régóta zárva tartott épületekhez társít. A falakkal és a padlóval nem volt gond, az ablakok alatt viszont sötét foltok húzódtak, a fakeretek pedig ott váltak el a faltól, ahol a festék már régen lepattogzott.
Kiderült, hogy télen alig lehet fűteni a termet. A nyugdíjas klub emiatt költözött át a könyvtárba, a gyerekek kézműves foglalkozását pedig novembertől márciusig elhalasztották. Egy közösségi ház, amit fél évig nem lehet használni, nem sokat ér, akármilyen szép is az udvara.
Nálunk ez az épület nem presztízskérdés. Ott tartják a falugyűlést, ott van a véradás, karácsony előtt pedig ott sütik a mézeskalácsot a gyerekek. Ha fél évig zárva marad, akkor a falu fele télen gyakorlatilag nem találkozik egymással, és tavasszal kezdhetjük elölről a szervezést.
Az udvart egy szombat alatt rendbe tettük, ez a probléma viszont nagyobb volt annál, mint amit lelkesedéssel meg lehet oldani.
A sógorom szólt bele a beszélgetésbe, aki két éve esett át ugyanezen a családi házuknál.
Ő azzal kezdte, hogy ne az árlistával induljunk, hanem azzal, hány szárnyról és milyen méretekről beszélünk, mert enélkül senki nem tud értelmes ajánlatot adni. Elküldte annak a kereskedésnek az elérhetőségét is, ahol ők intézték: az ajtoablakbirodalom.hu oldalán néztünk körbe először, mert ott a méretek, a színek és a folyamat is egy helyen volt.
A színválasztás okozta a legtöbb vitát, amikor a következő héten összeültünk. A nagyterem ablakai eredetileg sötét fakeretesek voltak, és többen ragaszkodtak hozzá, hogy ne rikító fehér legyen a végeredmény. Mint kiderült, ez nem is kérdés: a dekorfóliáknak köszönhetően mintegy 20 színben kérhető keret, és a felsoroltak közt ott volt az aranytölgy, a mocsári tölgy meg a sötét tölgy is. Végül az aranytölgynél maradtunk, mert a bejárati előtető gerendáihoz az illett a leginkább.
Azt is jó volt tudni, hogy a műanyag nyílászáró nem valami tavaly kitalált divathullám, amit két év múlva megbánunk. Az ajtoablakbirodalom.hu mögött álló szaküzlethálózat 2002 óta van a piacon, tehát nagyjából huszonnégy éve foglalkoznak ugyanezzel. Egy falusi egyesületnél, ahol minden forintot el kell számolni a tagság előtt, ez komoly érv volt a testületi vitában.
A méreteket egyébként nem találgattuk. Az egyesület pénztárosa és én egy szombat délelőtt végigjártuk a termet, felírtuk mind a kilenc nyílás adatait, és lefotóztuk azokat a pontokat, ahol a keret már elvált a faltól. Ez a fél nap sokat számított, mert onnantól a beszélgetés nem arról szólt, hogy nagyjából mennyi lehet, hanem arról, hogy pontosan mi kell.
A felmérés és a megrendelés a szokásos menetrend szerint zajlott, és mire a szárnyak elkészültek, már a fűtési szezon elején jártunk. Ha valakinek hasonló épülettel gyűlik meg a baja, érdemes megnéznie, milyen műanyag nyílászáró jöhet szóba egy régi, vastag falú közösségi térben.
Az első igazi próba advent második hétvégéjén jött. Bekapcsoltuk a fűtést szombat reggel, és délutánra olyan meleg lett a nagyteremben, hogy a gyerekek kabát nélkül ültek le a hosszú asztalhoz mézeskalácsot díszíteni. A párás ablak fölött nem volt sötét folt, a lábunknál nem húzott a hideg, és senki nem javasolta, hogy menjünk át inkább a könyvtárba.
Az udvart azóta is közösen tartjuk rendben, tavasszal megint lesz egy szombatunk rá. A nagyteremben viszont már decemberben is ült valaki, és ha jól számolom, ez az egyetlen olyan beruházásunk, amit azóta minden korosztály használ. A könyvtár visszakapta a saját programjait, az ajtoablakbirodalom.hu-nál rendelt szárnyak pedig azóta is ugyanúgy zárnak, mint az első télen.