Közösségi kert, nyelvvizsga és két határidő egy egyetemista félévében

angol magántanár

Péntek délig kellett leadnunk a pályázatot, és csütörtök este kilenckor még három aláírás hiányzott. A falunk egyesülete egy kis közösségi kertre gyűjtött pénzt a régi iskola mögötti telken, ahol évek óta csak a csalán nőtt. Magasítás, szerszámoskamra, esővízgyűjtő hordók, minden tétel benne volt a költségvetésben, amit két hétvégén át raktunk össze a polgármesteri hivatal kölcsönkapott tárgyalójában.

Én a beszkennelésért és a feltöltésért feleltem, mert állítólag a fiatalok értenek a géphez. Csakhogy a hivatal szkennere csíkosan húzta be a lapokat, a feltöltő felület pedig kétszer is kidobott. Végül a szomszéd Irénke néni hozta át a fia nyomtatóját egy vászontáskában, a kertészkedő nyugdíjasok közül ketten kerékpárral vitték körbe a hiányzó aláírásokat, és fél tizenkettőkor elküldtük az anyagot. Olyan érzés volt, mintha egy egész utca fújta volna ki a levegőt egyszerre.

Hazafelé azon gondolkodtam, mennyivel könnyebb egy közös határidőt tartani, mint egy olyat, amelyiket senki más nem lát.

Az enyém ugyanis a diplomám. Az utolsó félévemet kezdtem az egyetemen, és a záróvizsgám mellé kell a középfokú nyelvvizsga is, különben a papírt nem kapom meg. Hónapokig halogattam, mert úgy éreztem, a gimnáziumi angolom valahol a második év után megállt. Tavaly egy szemináriumon angol nyelvű cikket kellett röviden bemutatnom, és a második diánál egyszerűen elfogytak a szavaim. A tanár kedvesen átvette a szót, a csoporttársaim udvariasan a laptopjukat nézték, én pedig utána a mosdóban álltam percekig, és azon gondolkodtam, hogyan fogok így vizsgázni. Azóta, ha valaki szóba hozta a nyelvvizsgát, gyorsan témát váltottam. Amikor végre leültem keresgélni, angol magántanárt kerestem, de minden hirdetésnél ugyanott akadtam el: kötött időpont, kötött nap, és az én hetem egy órarendből, egy diákmunkából meg az egyesületi teendőkből állt.

A pályázatnál segítő egyik tag, aki egy cégnél toborzással foglalkozik, a beadás után odaszólt, hogy ha már határidőkről beszélek, nézzem meg a Hollywood Nyelvstúdió oldalát. Elmondta, hogy a munkájában sokszor lát olyan fiatalt, aki a nyelvvizsga miatt csúszik a diplomával, és szerinte ilyenkor nem egy angol magántanár a megoldás, hanem egy olyan rendszer, ami alkalmazkodik a beosztásomhoz.

Este beírtam a keresőbe, és az első találat kék sora szóról szóra így szólt: Angol magántanár, nyelvtanulás, nyelvtanfolyam, nyelviskola – Hollywood Nyelvstúdiók, és percekig csak néztem a képernyőt. Első ránézésre túl hosszú címnek tűnt, aztán rájöttem, hogy pont azt sorolja fel, amit én is összevissza kerestem. Fél éve ugyanezeket a szavakat gépeltem be külön-külön, minden alkalommal más sorrendben, mintha a keresőn múlna, hogy végre elinduljak.

Az oldalon a kiknek ajánlják listában ott voltak az egyetemisták és a diplomamentők is, és ennél kicsit elpirultam, mert pontosan erre a szóra lett volna szükségem fél éve. A leírás szerint nem csoportban és nem hagyományos órákon tanulnak, hanem mindenki egyéni programot kap, a saját szintjéről és a saját tempójában halad. Az egyik mondatnál hangosan felnevettem a kollégiumi szobában: „Akár szuperszonikusan, akár szájbarágósan.” Én valahol a kettő között vagyok, attól függően, hány zárthelyi van a héten.

A budapesti helyszínek között a Corvin-negyedi stúdiót néztem ki, mert onnan villamossal pár megálló a kar. A tanulóknak szóló részben az is szerepel, hogy van diák kedvezmény, ami egy diákmunkából élő embernél nem mellékes. A pontos részleteket nem bogarásztam ki, azt gondoltam, majd személyesen megkérdezem.

Írtam magamnak egy listát, ugyanolyat, mint a pályázatnál: mi kell, meddig, kitől kérek segítséget. A határidő ezúttal nem péntek dél, hanem a tavaszi vizsgaidőszak vége, és a listán ezúttal nincsenek ott a kerékpáros nyugdíjasok. A Hollywood Nyelvstúdió viszont ott van rajta, az első sorban, aláhúzva.

A közösségi kertre egyébként megjött a támogatás, tavasszal ültetünk. Ha addigra a Hollywood Nyelvstúdió melletti sort is kipipálhatom a listámon, a kerítésre kerülő táblát kétnyelvűre írom, mert a szomszéd faluban lakó osztrák házaspár is mindig megáll mellette.