Érdekel a székhelyszolgálat budapest témaköre? Akkor jó helyen jársz!
Mindig megható érzés számomra, amikor civil összefogást láthatok a környékünkön vagy országszerte bárhol, és még jobb, ha én is valóban a részese tudok lenni a dolognak és az egész cselekvési folyamatnak. Ezeket egyébként nem mindig hirdetem, hiszen azt gondolom, az összefogás magáért beszél általában, és mi csak kis porszem vagyunk a gépezetben, bár ez nem épp pozitív hasonlat. Inkább azt mondom, hogy sok kicsi sokra megy, és ilyen esetben nem az egyénen, hanem a közösség erején van a hangsúly. Mindig szívesen állok olyan dolgok mellé, amelyek fontosak számomra, és nem csak végzettségemből fakadóan gondolom, hogy ki kell állnunk embertársaink mellett, hanem egyszerűen ezt hozom otthonról. Sokáig gondoltam azt, pláne kamaszként, hogy a világot is megváltom, aztán ahogyan idősödik az ember, úgy kerül ki egyre jobban az ego a képből, és ismeri fel a korlátokat, de egyben a lehetőségeket is. Legalábbis nálam így volt, ma már sokkal higgadtabban és célorientáltabban állok a dolgokhoz. A fókusz segít abban is, hogy hatékony legyek, és tudjam, merre érdemes indulni a siker érdekében. Néha pedig el kell fogadni, hogy az is siker, ha egy adott dologban sorstársakra, partnerekre találunk.
A vállalkozásomban is fontosnak tartom, hogy a megfelelő partnereket találjam meg – egyik állandó „társam” pedig a szekhelycentrum.hu – ugyanis ahhoz képest, hogy néhány hónapja úgy indultam el a netes keresésben, hogy „székhelyszolgálat budapest”, mára gyakorlati tapasztalattal is rendelkezem a témában. A székhelyszolgáltatás gondolata úgy merült fel bennem, hogy ha már székhely kell a cégem indulásához, akkor keressük meg a lehető legjobb megoldást. Nem akartam ugyanis a lakhelyemet megadni székhely gyanánt, mert az sok szempontból bonyolult, arról pedig hallottam már korábban, hogy elérhető a székhelyszolgálat budapest városán belül több helyszínen, de még a környéken is. Többet azonban nem tudtam a dologról, de szerettem volna megismerni a lehetőségeimet, és mivel nem jutott épp eszembe senki, akit megkérdezhetek, a „székhelyszolgálat budapest” keresőkifejezést vetettem be a célom érdekében. Szerencsére a szekhelycentrum.hu volt az az oldal, amelyet az első találatok között hozott fel a kereső, így kíváncsian és bizakodva kattintottam az oldalra. Amikor láttam, hogy itt bizony bőven akad felfedezésre váró lehetőség és infó, elhatároztam, hogy időt szánok a döntésre, és mielőtt bármi mellett elkötelezem magam, alaposan tanulmányozni fogom az oldalt. Így is tettem, és tulajdonképpen csak itt értettem meg, hogy valójában milyen előnyökhöz juttatja az embert a székhelyszolgáltatás. A levelezések kezelése, az, hogy tulajdonképpen bárhol lehetek az országban, akkor is lehet budapesti székhelyem, és a többi részlet… egészen lenyűgöztek, és gondolkodóba ejtett az újlengyeli lehetőség is. Ha nem vagy képben azzal, milyen egyedi lehetőség rejlik ezen a településen, akkor érdemes most extrán figyelned. Újlengyel egy olyan település, ahol a székhellyel rendelkező cégek mentesülnek az iparűzési adó megfizetése alól. Ha pedig mégis jobban imponálna egy budai vagy pesti székhely, akkor is tudsz miből válogatni a szekhelycentrum.hu esetében. Érdemes megfontolni az újlengyeli címet, mert cégtől függően akár nagyobb összegeket is meg lehet spórolni ilyen formában.
A székhelyszolgáltatás pedig egészen új magasságokba emeli a vállalkozásod, a mindennapi, intézni való dolgokat jelentősen redukálja ugyanis. Mentesít, ami alól csak tud – tulajdonképpen egy asszisztensi feladatkör jelentős részét ki tudja váltani, és miután te is csekkoltad a szekhelycentrum.hu csomagajánlatait, szerintem egybehangzó a véleményünk arról, hogy elenyésző a székhelyszolgáltatás költsége ahhoz képest, mintha egy alkalmazottat vennél fel. Nem kérdés tehát, hogy melyik éri meg jobban, és ha ehhez még odagondoljuk az IPA-mentességet is Újlengyelben… Hát, nem érdemes sokat gondolkodni. Nekem azért segített az, hogy konzultáltam a szakértőkkel is, mielőtt eldöntöttem, hogy Újlengyelben lesz a székhelyem, és természetesen a székhelyszolgáltatást is igénybe szeretném venni. A hónapok során pedig csak pozitív tapasztalatot szereztem ezzel kapcsolatban, teljes mértékben meg vagyok elégedve a székhelyszolgáltatásommal. A fontos leveleket mindig biztonságban tudhatom, és semmi nem kerüli el a figyelmemet.