Gyerekkoromban a nagyszüleim padlásán régi, poros relikviákat találtam a padláson. Volt egy kis ládika, amiben pénzérmék voltak – mintha csak “kalózost” játszva kincset találtam volna. El tudjátok képzelni milyen élmény volt ez egy gyereknek. Volt bennük valami varázslatos – egy ablak a múltba, amikor a pénz nem csak értéket, hanem történeteket is hordozott. Ez az érdeklődés felnőtt koromra sem tűnt el, sőt, egyre erősödött bennem a vágy, hogy valamilyen módon újra kapcsolatba lépjek ezekkel a kincsekkel. Így találtam rá a régi pénz felvásárlás budapesti lehetőségére – talán a legjobbra mind közül.
Amit linkeltem, a Procopius Kft-hez tartozó weboldal, aminek struktúrája rendkívül felhasználóbarát, és vevőbarát. Annak is segítenek, aki semmit nem tud, vagy ért még a “régi pénz felvásárlás budapest” témaköréből. Hiszen ez egy segédtudományággal összekapcsolt kereskedelmi tevékenység, de én is könnyen eligazodtam rajta. Gyorsan megtaláltam, amit kerestem, és azonnal tudtam, hogy jó kezekben lesz a “pénzem” is náluk.
Az első dolog, ami igazán ott tartott, mert elsőre nagyon megfogott az oldalon, az a közvetlenség és a közérthetőség volt. A hangnem, amellyel az ügyfelekhez szólnak írásban. Nem éreztem azt a bizonyos távolságtartást, hiába ez egy nagyon elemelkedett tudományág. Az egész oldalt áthatotta egy olyan barátságos légkör, ami azt sugallta, hogy itt figyelnek rád, nem mellékszereplő vagy az értékesítendő tárgyak és az emlegetett tudományág szerelmesei mellett és számít, hogy milyen igényeid vannak Neked.
Ahogy jobban beleástam magam a régi pénz felvásárlásának témájába, rájöttem, hogy rengeteg hasonló szolgáltatás van, de egyik sem olyan komoly és megbízható közeget biztosító, mint a regipenzfelvasarlas.hu. Talán itt szúrják el a többiek, de nem róluk szeretnék beszélni, hanem az itt tapasztaltakat méltatni inkább.
Amikor először döntöttem úgy, hogy eladom néhány régi pénzemet, vegyes érzésekkel álltam neki az egésznek, mert egyrészt ezek családi relikviák, másrészt rettentő bizalmatlan tudok lenni – túlzásba is viszem. Az ember természetes módon kötődik a tárgyaihoz, különösen, ha azokhoz emlékek fűződnek. Azonban a regipenzfelvasarlas.hu munkatársai már az első beszélgetésünkkor megnyugtattak.
A találkozás során a szakértő részletesen átnézte az általam hozott darabokat, és mindegyikhez elmondott valamilyen érdekes információt, amit én korábban nem is tudtam. Meglepett, hogy nem csak az értéket látták ezekben az érmékben, hanem azt a sokat emlegetett történetet is, amit képviseltek – itt értettem meg, hogy ez a dolog több annál, mint amire számítottam. Itt nem vernek át, bizalommal lehet hozzájuk fordulni és nem csak eladni, még vásárolni is lehet.
Persze, nem mindenki szeretne megválni a régi pénzeitől, és ez teljesen rendben van. Azonban, ha valaki mégis úgy dönt, hogy eladná őket, érdemes olyan helyet választani, ahol nem csak az anyagi értékre figyelnek, hanem arra is, hogy a történetek és emlékek megfelelő tiszteletet kapjanak.