Egyik nap megláttam egy online csoportban, hogy tüntetést szerveznek egy olyan dolog miatt, amit én is nagyon a szívügyemnek érzek, ezért úgy voltam vele, hogy hazajövök, megebédelek, és utána mindenképpen visszamegyek a városközpontba erre a tüntetésre, mert nagyon is szeretnék benne részt venni. Csakhogy még mielőtt egyáltalán hazaérhettem volna, borzasztóan elkezdett fájni a fogam. Már a kocsiban alig bírtam elviselni a fájdalmat, és meg is kellett állnom egy negyed-fél órára, amíg hatott a fájdalomcsillapító, mert nem mertem tovább vezetni úgy.
Nem tudtam, hogy mi lehet a baj, de sajnos abban biztos voltam, hogy így este nem tudok elmenni a tüntetésre, pedig közel áll hozzám az ügy és amúgy is szeretek ilyen összefogásokban részt venni. Szomorú voltam, de elfogadtam, hogy nincs mit tenni, oda most nem mehetek, és ráadásul egy fogorvost is kell keresnem Budapesten, mert mióta a fővárosban lakom, 4 év alatt, még szerencsére nem volt szükségem ilyen szolgáltatásra.
Egy kis feszültséggel indultam neki az egész fogorvos-keresés dolognak, mert eddigi életem során nem volt még túl jó tapasztalatom fogászatokon, ez is az oka annak, hogy bár a szívem mélyén tudom, hogy az egészségem megőrzése érdekében el kellene járnom legalább évi egy-két ellenőrzésre a fogaimmal kapcsolatban, sajnos ez mindig kimaradt.
Elkezdtem nézelődni a neten és most azt hiszem, megtaláltam a tökéletes fogászatot! Ide már ellenőrzésekre is vissza fogok járni, úgy érzem!
A fogorvosbudapest.info oldala teljes mértékben meggyőzött és lenyűgözött engem. Először is a dizájn tetszett meg, ami a kék és a fehér színeket részesíti előnyben elsősorban. Elsőre ez úgy hangozhat, mintha egy rendelő hideg és rideg hangulatát adná vissza ezekkel a színekkel, de ez egyáltalán nem így van! Számomra hihetetlen, hogy mennyire jól eltalálták a kéknek egy olyan árnyalatát, amely egy kellemes rendelői hangulatot biztosít, és amelyről a fehérrel együtt látva nem a “kórház szag” jut eszünkbe, hanem inkább az, hogy ezen a helyen biztonságban leszünk, megbízhatunk bennük, és megnyugodhatunk, mert jó kezekben lesz az egészségünk.
Nem szerettem volna körzeti fogorvoshoz menni semmiképpen, mert sajnos nem jókat hallottam arról a helyről, ahová én tartoznék, illetve a körzeti ellátásban nem is bízok meg igazán, mivel sok rossz tapasztalatom volt már vele vidéken, és úgy hallottam, hogy Budapesten sem jobb a helyzet.
Ennek ellenére egyetemistaként sajnos sok félretett pénzem nincsen, illetve ami van, azzal is jól kell gazdálkodnom, és szeretem, ha előre kiszámítható, hogy mennyit kell majd bizonyos helyeken fizetnem, mert akkor tudom, hogy hogyan osszam be a pénzemet. Éppen ezért, reménykedtem benne, hogy ugyan ez egy magán fogászati rendelő, azért a pénztárcám nem fog sírva fakadni a kezelések végén. Szerencsére a fogorvosbudapest.info rendelőjében ettől egyáltalán nem kell tartanom! A weboldalon ugyanis találunk egy külön “áraink” címszóval ellátott fület, ezt megnyitva pedig szépen rendszerezetten kategóriákba szedve már meg is jelenik előttünk az árlista. Megtudhatjuk, hogy mennyibe kerül egy fogimplantátum, hogy mennyi egy rögzített fogpótlás, vagy éppen, hogy mennyit kell otthagynunk, ha gyökérkezelésre van szükségünk. Így előre ki tudom számolni, hogy mennyibe fog kerülni legalább körülbelül a kezelésem, és be tudom úgy osztani a pénzemet, hogy beleférjen az adott összeg. Ráadásul hozzá kell tennem, hogy a fogorvosbudapest.info csapata igazán kedvező árakon dolgozik, és biztos vagyok benne, hogy budapesti viszonylatban a legjobb árakat találjuk náluk!
Ami miatt már nem vagyok ideges az időpontomat illetően, az pedig a weboldalon található “munkatársaink” rész. Itt láthatunk a csapatból mindenkiről egy-egy képet, illetve egy bemutatkozó szöveget is olvashatunk mindannyiuktól, ahol leírják, hogy hány évnyi tapasztalat van már a hátuk mögött, hogy mi motiválja őket a munkában, és hogy mi a céljuk. Mindannyian borzasztóan segítőkésznek, jól képzettnek és megbízhatónak tűnnek, így már nincs is bennem félelem azzal kapcsolatban, hogy fogorvoshoz kell mennem. Ez az oka annak is, hogy úgy érzem, ide szívesen járok vissza majd kontrollra is.
A “munkatársaink” és az “áraink” résszel egy vonalban még egy “kapcsolat” rész található. Itt láthatjuk a címüket, ami a nagyon könnyen megközelíthető, második kerületi Kacsa utcában van, találunk telefonszámot is hozzájuk, illetve itt van feltüntetve a nyitvatartás is, ami szerintem pont jó, mivel reggel 9 és este 7 óra között látogathatunk el hozzájuk, tehát még munkaidő, vagy esetemben az egyetemi órák után is bőven van időnk a rendelőbe eljutni. Időpontot is tudunk itt foglalni, de egyébként ez az oldal több részén is elérhető, illetve a telefonszám segítségével is megtehetjük. Ha el szeretnétek látogatni hozzájuk, akkor mindenképpen foglaljatok időpontot, így elkerülhetitek a várakozást.
Időpontfoglaláshoz nincs más dolgunk, mint megadni a keresztnevünket, a telefonszámunkat és az email címünket, valamint egy rövid üzenetben kifejteni, hogy miért is szeretnénk elmenni a rendelőbe. Ezután pedig már kérhetünk is időpontot!
A fogorvosbudapest.hu weboldalának kezdőlapján nagyon sok hasznos információhoz juthatunk, hiszen itt olvashatunk például az alapelveikről, és cikkeket is találunk érdekesebbnél éredkesebb témákban. Például olvashatunk arról, hogy miért is kell leszedni a fogkövet, hogy mit érdemes tudni a csontpótlásról, milyen a jó fogimplantátum, hogy mik a fogszuvasodás okai, illetve a fogszabályozásról is megtudhatunk egy-két dolgot. És ha már az alapelveknél tartunk, ott pedig olyan dolgokat olvashatunk, mint például, hogy nagyon fontosnak tartják a megelőzést, hogy megtanítják a pácienseknek, hogy az elért eredményeket hogyan tarthatják fenn, hogy számukra nem a pénz a lényeg, hanem az, hogy kiszámítható és kedvező áron nyújtsanak minőségi ellátást.
Remélem, hogy sikerüllt mindenkit meggyőznöm arról, hogy a fogorvosbudapest.info csapata a legjobb választás, legyen szó fogimplantátumról, fogkő eltávolításról, vagy akár tömésről. Én már foglaltam hozzájuk időpontot, és alig várom, hogy pár nap múlva személyesen is ellátogassak a rendelőbe, mert a zsigereimben érzem, hogy csodálatos élmény lesz!